Az Utolsó hangos dal Kovács Ákos legutóbbi élő koncertsorozatát örökíti meg. A digipack kiadásban piacra dobott dupla cédés kiadvány minden Ákos rajongó igényét kielégíti, amit nem csak az előzetes ígér. Az Andante fantázianéven futó akusztikus sorozatot követő turné legnagyobb volumenű akkordja a budapesti Kisstadionban volt, melynek rögzítésére vállalkozott a Falcon Media. Az eredmény nem marad el, és azt hiszem, ebben már a név hallatán is szinte biztos lehet az ember. A külcsínt tekintve igazán jól eltalált színvilág, a mellékelt bookletben (és a multimédia-mellékletben) Tyukodi László tűéles fotói, no meg ez ízléses kialakítás – amolyan első benyomásként.

Kezdeném a kiadvány pozitívumaival. 32 tétel, három klipvariáció, 1200 fénykép, 3 mp3 kódolású zeneszám – szóval tényleg elég sok minden. A koncertprogram is igen alaposan lett összeválogatva, Ákos lírai oldalától, a Hellótól és a Dúdolni halkantól kezdve egészen a keményebb darabokig, mint a Majom a ketrecben. Persze előkerült a mai Ákos is, például az Utolsó hangos dallal, de olyan darabokra is felfigyelhetünk, melyek nem számítanak a standard koncertszámok közé, talán nehezebb befogadhatóságuk miatt: Ne fájjon többé, A bosszú népe, Gyönyörű madár. A legnagyobb momentumnak minden kétséget kizáróan a Bonanza Banzai összeállás bizonyul, ahol Ákos volt zenésztársaival közösen adja elő szólókarrierje előtti három talán legnagyobb szerzeményét.

Az egész lemez hihetetlen módon pozitív, ám nem bírom magamban tartani két negatív észrevételemet. Először furcsa érzések motoszkáltak bennem azzal kapcsolatban, hogy Ákos a Szent Mihály-ima megzenésített verziójával nyit, ugyanis nem tudtam eldönteni, hogy hatásvadászatról, vagy őszinteségről van-e szó… Ezt eldönteni persze nem is az én reszortom, azonban van egy ennél kicsit zavaróbb tény. Ákost mindig tiszteltem azért (is), mert azon kevesek közé tartozik, akiknek a stábja hazánkban tényleg jó multimédiás mellékleteket tud összeállítani – jól is néz ki, tartalom is van. A tartalom most nem marad el, persze jól is néz ki a futó dalszövegekkel a háttérben, de arra nem gondoltak, aki mondjuk gépelés mellett szeretné a számítógépén hallgatni a korongon. Az elég combos vasigény, valamint a tény, hogy nem lehet az ablakot lekicsinyíteni enyhén szólva zavaró volt.

Mindezek ellenére azt hiszem tiszta szívből tudom annak ajánlani, aki szeretné egy kicsit is hazavinni Ákos színpadát. Talán sokan vannak, akiknek a zenéje, vagy személyisége nem tetszik, esetleg nem értenek egyet az általa képviselt értékrendekkel és szerepvállalásokkal, de úgy vélem –mint ahogy ez a dupla anyag is bizonyítja- a profizmus mibenléte nem ilyen.